2007. augusztus 27., hétfő

6. hétvégi beszámoló

1.)
Szombat estére egy kis meglepetésben részesítette a bukaresti Nemzeti Opera a 21-től 23 óráig véletlenül (vagy nem is olyan véletlenül) arrafelé sétálókat: az opera előtti téren ingyenes szabadtéri előadásra került sor. Én a magam részéről egyáltalán nem véletlenül jártam arra, hanem azért, mert a péntek esti híradóból tudtam már a "meglepetésről", így láthattam azt a Viva Opera című előadást, mellyel a bukarestiek október 19-én fognak fellépni Szebenben.
Előadás előtt egy kis afférom volt az egyik - gondolom, a szervezőket képviselő, és a minket ide-oda igazítani hivatott - alakkal, aki még jóval az előadás kezdete előtt ránkförmedt, hogy ne makacskodjunk, és ne merjünk egy tapodtat is előbbre menni. Először meglepett a fellépése (dohogtam is magamban, hogy Balkán így meg úgy), de aztán magamhoz tértem, és visszavágtam, hogy azért talán mégsem így kellene beszélnie az emberekkel, mire ő lepődött meg, s bár védekezésképp megpróbált még jobban szájalni, végül azonban mégis jobb belátásra tért és elhallgatott, amikor kissé erélyesebben kértem ki magamnak a hangnemet.
Ezzel vissza, s be az opera előtti parkba, amelyet akkor már kezdtek ellepni a nézők, s mire az előadás elkezdődött volna, egyetlen nagy ember-tenger volt mindenhol, amerre a szem ellátott (egy akármilyen miniforradalomra is futotta volna belőlünk :))) ).
Aztán elkezdődött az előadás, és a különböző művek (Tosca, Faust, La Traviata, Carmen, A trubadúr, stb.) leghíresebb áriáinak sorát csak a kórus 1-1 éneke szakította meg néha. Néhány név az előadók sorából: Oana Andra, Dorina Chesei, Mariana Colpos, Felicia Filip, Sorina Munteanu, Mihaela Stanciu, Ecaterina Ţuţu, Iordache Basalic, Pompeiu Hărăşteanu, Ştefan Ignat, Ionuţ Pascu. Olyan pillanatok voltak ezek, melyek alatt ismét - nem is tudom, az évek során már hányadszor - megerősödött bennem a tudat, hogy mégiscsak érdemes Bukarestben lenni, maradni, mert olyan élményekben lehet részem, amelyek száz vagy ezer, az előbbi negatív tapasztalathoz hasonlót is elfeledtetnek az emberrel. Ugyanis a város és az emberek olyanok, amilyenek, de - Balkán ide vagy oda - a kulturális élet nagyon jó itt, és akinek ez fontos, vagy esetleg sokkal fontosabb, mint az, amit nap mint nap az utcán tapasztal, az tudja, miért marad itt.
Szerintem az égieknek is tetszett az előadás, mert követeik madarak formájában keringtek folyton a fejünk felett, s mivel Adrian Iorgulescu kulturális miniszter megígérte, hogy ez ugyan az első ilyen alkalom, de nem marad egyedüli és utolsó, hát várjuk a folytatást!
Ajánlom, hogy aki teheti, nézze meg Szebenben az előadást, mert nem bánja meg!
2.)
Szombaton dél körül véletlenül bekapcsoltam a tévét, és láttam, hogy a TVR 2-es csatorna közvetíti a 2007-es Atlétikai Világbajnokság eseményeit. A nők 1.000 m-es távfutása volt éppen soron, és hallom, ahogy a román közvetítő - látva, hogy az etiópiai Tirunesh Dibaba utolsóként kullog, ugyanis szemmel láthatóan erős hastáji fájdalmai vannak, így kb. 20 méternyire le van maradva az előtte futótól, s az talán még egy annyira a többiektől - megállapítja: lehetetlen, hogy ezt a versenyt megnyerje, s ha ez mégis megtörténne, az valóságos csoda lenne. S láss csodát: Dibaba nemcsak hogy utolérte versenytársait, hanem sorra el is hagyta őket, s végül elsőnek futott be!
A naponta sorra kerülő Világolimpián naponta
indulok, gyorsulok, lassulok
veszem az
akárhány
akadályt
emelkedőket
ereszkedőket
kocogok
(kacagok)
reménykedem valamiben valakiben (magamban)
csapódom valahová valakihez valamihez
csalódom valamiért valamiben valakiért valakiben (talán néha magamban)
hegyre föl völgybe le
le-föl le-föl
hegyre föl völgybe le
föl-le föl-le
valakik folyton betartanak feltartanak
kitartok
választanak
választok
keresek s találok
(pályát) s körbe-körbe
letérek fordulok
jobbra-balra, előre-hátra
jobbra-balra, előre-hátra
kifúlok
kinyúlok
elállok
felállok
bár nem tudom
mikor lesz (f)utam vége
s lesz-e, s mi lesz eredménye
indulok gyorsulok lassulok.....
előre-hátra
elég volt mára ( :))) )

Címkék: ,

3 megjegyzés:

Időpont: 2007. augusztus 30. 12:24 , Blogger Rotnák írta...

Nagyon tetszik, amit írtál és ahogy. Sejtem, hogy nem egy korosztály vagyunk, de szívesen olvasom az írásaidat. Azt áruld el hogyan találtad meg a blogomat.

Tamás

 
Időpont: 2007. augusztus 31. 2:54 , Blogger Éosz írta...

A blogkereső által bukkantam rád:)))))).
Jó hétvégét neked!!!!

 
Időpont: 2007. augusztus 31. 2:56 , Blogger Éosz írta...

Ja, és még valami Tamásnak: az én életkorom nem titok, könnyen ellenőrizhető a blog adatai közt:))

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal