24. Két történet a szerelemről

1.) Az érzelmek valamikor egy szigeten laktak, de egyszercsak tudomásukra jutott, hogy a szigetet el fogja önteni a víz, ezért csónakokat kell készíteniük, amikkel eljuthatnak a legközelebbi partig.

Neki is láttak a munkának, és mindenik készített magának egy csónakot, kivéve a gyakorlati(as) dolgok iránt nem túl nagy érdeklődést tanúsító, és folyton álmodozó, álomvilágban élő Szerelmet. Amikor azonban a csónakok elkészültek,ő kérlelni kezdte társait, remélve, hogy valaki majd csak elviszi magával, de nem járt sikerrel: A Büszkeség szóra sem méltatta, válasz nélkül hagyta kérését, a Szomorúság elvitte volna, de végül mégis egyedül akart maradni inkább, stb.

Egyszer azonban megjelent egy öreg, aki felajánlotta segítségét a Szerelemnek, és átszállította a partra, de amikor megérkeztek, hirtelen eltűnt.

A Szerelem érdeklődni kezdett, hogy ki lehetett a jótevője, de senki sem tudott választ adni, míg aztán egyszercsak a Bölcsesség azt mondta: az Idő volt az, és Ő az egyedüli a világon, aki megfelelőképpen tudja értékelni a Szerelmet, és fel tudja mérni annak értékeit.

2.) Egy vakon született lány folyton panaszkodott, hogy az élet őt minden széptől és jótól megfosztotta, hiszen sohasem láthatta/tapasztalhatta azokat a gyönyörű dolgokat, melyekről mások folyton áradoznak: a természet varázsa, szeretteik mosolya, pillantása, a természet szépségei, stb.

Egy napon "megismerkedett" egy fiatalemberrel, akit sohasem láthatott ugyan, de az láthatta őt, és különleges (szerelmi) kapcsolat alakult ki közöttük, ami csak egy okkal több volt arra, hogy elégedetlen legyen sorsával, hiszen nagyon szerette volna látni: milyen, hogy néz ki a titokzatos idegen.

Egy nap aztán a lány levelet kapott egy klínika részéről, melyben arról tájékoztatták őt, hogy akadt egy donor, és így elvégezhető a szemműtét, ami megszabadíthatja őt élete legnagyobbnak vélt csapásától. Örömmel vette a hírt, és végre is hajtották az operációt, melyet követően - miután szemeiről levették a kötést - életében először végre szétnézhetett a világban, és magát is szemlélhette a tükörben. Csakhogy ekkor úgy érezte: a világ (és ő) túl szép ahhoz, hogy az elsőként útjába kerülő emberrel össze is kösse életét, így lemondott a titokzatos férfiről, ugyanis új lehetőségeket is ki akart próbálni.

A fiatalember többé nem zavarta jelenlétével, de egy idő után levelet kapott tőle, amiben ez állt: "Kedvesem, tudomásul vettem, és tiszteletben tartom döntésedet, ezért többé nem foglak keresni, csak egyetlen kérésem volna még: nagyon vigyázz a szemeidre, amik valaha az enyéim voltak".